Ez az egész (Szerelem?... átok?...  áldás?...) 1955-ben kezdődött, amikor Desics Sanyi barátomtól kaptam egy farkaskutya kölyköt. 13 évesek voltunk, akkori anyagi helyzetünket tükrözi, hogy egyetlen fotóm sincs Rióról, mert első kutyám évekkel megelőzte „Pajtás” fényképezőgépemet.

Nem volt televíziónk, nem volt rádiónk, mégis nagyon gazdagnak éreztem magam, mert volt egy igazi német juhászkutyám. Miénk volt a Kőszegi hegység, a Gyöngyös patak mindkét partja, fáival, bokraival. Nem volt még „Augsburgi - modell”, nem értettünk sokat a kutyához, de Rió mégis megmutatta nekünk, mi rejlik a német juhászkutyában.

Fogadásokat kötöttünk, el lehet-e bújni előle. Nem tudtunk olyan akadályt építeni, amit nem győzött volna le, s ne követett volna minket. Ebben az időben anyám kamrájából érthetetlen gyorsasággal fogyott a zsírban elrakott tepertő. Évekkel később egy akadályt Rió sem tudott legyőzni. Az aknamezőt a határon. Aztán jöttek a többi kutyák egymás után. Sokáig csak Rió nevű kutyám volt. Őt kerestem mindegyikben. 1971-ben „megcsaltam” a fajtát boxerrel, később dalmatával és acélkék doggal is. Én hűtlen voltam hozzá, ő hozzám soha. Néhány regisztráció nélküli alom után, (a papírt nem tartottam sokra, talán az egyetlen ejtőernyős voltam az országban, aki nem kért ugró könyvet) beláttam tévedésem, s fájdalmasan későn 1997 márciusában váltottam ki az EINSAMER WOLF kennel nevet. Ekkor hoztam Hans Martin úrtól első import kutyámat Zamb vom Lechtalt. (Kastor Amur, Lassó) Később Bonból Schneider úrtól Quartz és Quana Prinzenraint. (Universal Sieger: Triumphs Gucci, Quartz dei Templari)

Örökös elégedetlenségem, türelmetlenségem, a tenyésztési vargabetűk, okozta időveszteség és földrajzi fekvésünk következménye, hogy szukáimat nagyrészt Ausztriában és Németországban fedeztettem.
Yagó Grafenteich, Neptun von Bad-Boll, Yelló vom St, Michaelsberg, (kétszer) Karat´s Yóker, Erik von der Ehrenfeste, Indó von der Bildeiche, Orbit von Tronje, Nicos vom Leithawald, Pakros d. Ulmental, Pedro aus Agrigento, Karat's Ulk, Arko vom Butjenter Land, Eloy vom St.Michaelsberg, Andrjuscha van Noort Quenn vom Löher Weg, Wegas vom Fichtenschlag, s végül Fulz di Zenevredo tulajdonosai, tartói tiszteltek meg avval, hogy fogadtak.


Köszönöm családomnak, barátaimnak, különösképpen Tatjána Tresslnek (Németország, néhány kutyám társtulajdonosa), hogy munkámat segítették, segítik. Nélkülük ez a kanyargós út jóval gödrösebb lett volna. Úgy gondolom, a „kanyaroknak” is van valami értékelhető hozadéka, megismertem több fajtát, s a sorozatos összevetések eredményeként megszületett bennem a végkövetkeztetés:

MINDHALÁLIG NÉMET JUHÁSZKUTYA!